Még mindég „Valahol Európában”!
Mint a tavaly írott (https://htfsz.hu/2017/05/13/teljesitmeny-le-ertekeles/ ) gondolataimban is megfogalmaztam már „kitaláltak egy teljesen rossz teljesítményértékelési rendszert a tűzoltókra”. Sajnos nem elég, hogy a rendszer rossz, még azok is rosszak és rosszindulatúak, akik az értékelés végeztetik. Jól írtam, nem azok, akik végzik, hanem azok, akik végeztetik, vagy írhatom másként is, elbírálják. Nem tudom, hogy mi lesz ebből ebben az évben, de az előjelek megint nem igazán biztatóak.
Több megyéből jelezték szakszervezetünk felé a Kollégák, hogy már most megmondták a megmondók (katasztrófavédők), hogy egy szolgálati csoportból hány kiváló, jó és rossz lehet. Gondolom, azzal nem árulok el nagy titkot, hogy rosszból jóval többnek kell lenni.
Ígérem, hogy ebben az évben is figyelemmel kísérjük a teljesítményértékeléseket, és ahogy tavaly is, csinálok róla egy korrekt (nem hamisított) statisztikát, amit eljuttatok minden médiához. Várom továbbra is az információkat ezzel az igazságtalan és gusztustalan teljesítményértékeléssel kapcsolatban.
Ne feledjétek! Erőlködhetnek, ha Ti összetartatok!
Tavaly megszületett a megoldás, amit sok helyen meg is csináltak a Kollégák: összedobták a pénzt és elosztották egyenlően a csoportban!
Vidó Attila
HTFSZ Szervezeti alelnök