Megsértődtek az OKF „fura urai”
Nem hajlandók leülni a szakszervezetek képviselőivel egyeztetni a katasztrófavédelem vezetői.
Már az is vérlázító volt, amit az „Emlékezés Napja” megemlékezésnél műveltek, de azért azt nem gondoltuk volna, hogy dacból és sértődöttségből (úgy gondolom, hogy ez a válaszlevélből világosan érthető) ezután még a tárgyalóasztalhoz sem hajlandók leülni velünk az OKF „fura urai”. Csendesen jegyzem meg, hogy az általuk beígért „központi” halottak napi megemlékezések is elmaradtak a laktanyákban. Csak néhány helyen mertek megemlékezni a szolgálatteljesítés közben elhunyt bajtársainkról a kollégák. Csendben gyújtottak egy gyertyát és mondtak egy imát, nehogy a katasztrófavédők megsejtsék és retorziókat foganatosítsanak velük szemben, mert hát milyen dolog is az, hogy a tűzoltók megemlékeznek az elhunyt tűzoltóbajtársaikról.
De visszatérve az elmaradt egyeztetésre. Salamon Lajos a HTFSZ elnöke kérte a Katasztrófavédelmi Érdekegyeztető Tanács összehívását a többi szakszervezettel együtt, akiknek vannak tagjaik a katasztrófavédelem szervezetén belül. Vélelmezhetően sértettségből a főigazgató úr úgy döntött, hogy nincs értelme az egyeztetésnek. Megküldött leveléből világosan olvasható, hogy az nem tetszik neki, hogy a tűzoltókat érintő problémákat szakszervezetünk nem söpri a szőnyeg alá, hanem minden lehetőséget kihasználva a nyilvánosság elé tár.
Halló tábornok urak!!! Önöknek nem csak jogaik, de kötelességük is van. Én úgy gondolom, hogy kötelességük – még akkor is, ha nem tűzoltók, hanem katasztrófavédők – az önök irányítása alá tartozó kb. 7000 TŰZOLTÓ véleményét, gondjait, bajait, jelzéseit figyelembe venni és orvosolni. Tenniük kell ezt már csak azért is, mert a HSZT önökre is vonatkozik és így fogalmaz:
HSZT 2.§
- állományilletékes parancsnok: a rendvédelmi szerv általános munkáltatói jogkört gyakorló azon hivatásos állományba tartozó elöljárója vagy nem hivatásos állományba tartozó munkahelyi vezetője, aki a rendvédelmi szerv olyan szervezeti egységét vezeti, amely önálló állománytáblázattal rendelkezik; az állományilletékes parancsnok gyakorolja mindazon munkáltatói jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket e törvény vagy a végrehajtására kiadott kormányrendelet nem határoz meg más parancsnok vagy vezető részére;
3.§ A szolgálati viszony alanyai a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kötelesek eljárni és kölcsönösen együttműködni. Kötelesek egymást tájékoztatni minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy változásról, amely a szolgálati viszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges.
- A joggal való visszaélés tilalma
- § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni és teljesíteni. Tilos a joggal való visszaélés.
(2) E törvény alkalmazásában joggal való visszaélés különösen, ha az mások jogos érdekeinek csorbítására, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozására, zaklatására, véleménynyilvánításának elfojtására irányul vagy ehhez vezet.
(3) Ha a joggal való visszaélés a szolgálati viszonyra vonatkozó szabály által megkívánt jognyilatkozat megtagadásában áll, és ez a magatartás a szolgálati érdeket vagy a másik fél különös méltánylást érdemlő érdekét sérti, a bíróság a jognyilatkozatot ítéletével pótolhatja, feltéve, hogy az érdeksérelem másképpen nem hárítható el.
(4) A joggal való visszaélés hátrányos következményeit orvosolni kell.
- A szolgálat teljesítésére vonatkozó szabályok
- § (1) A szolgálati viszony keretében a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró köteles
- a) a hivatásos állomány tagjának feladatait munkaköri leírásban rögzíteni, őt a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok és az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni, részére az egészséges és biztonságos szolgálatteljesítés feltételeit biztosítani, annak követelményeiről őt tájékoztatni,
- b) a szolgálati feladatok ellátását úgy megszervezni, hogy a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból eredő jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja,
- c) a feladatok elvégzéséhez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, a szolgálatteljesítéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani.
(2) Ha a munkáltatói jogkör gyakorlása során a munkáltatói intézkedés a hivatásos állomány tagja jogainak korlátozásával jár, a munkáltatói jogkör gyakorlójának a több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választania, amely az eredmény biztosítása mellett a hivatásos állomány érintett tagjára a legkisebb sérelemmel jár.

Ezeken kívül javaslom, hogy elevenítsék fel a tűzoltó (katasztrófavédelmi) tiszti esküjük szövegét is! Ja! Majdnem elfelejtettem. Önök nem tűzoltók!
Én tisztában vagyok vele, hogy önökkel nehéz tűzoltószakmai dolgokban egyeztetni, mert mint katasztrófavédők nem értenek hozzá, de pont ezért lenne fontos az ilyen egyeztetéseknek a megtartása. Javaslom, hogy bölcsen változtassák meg döntésüket és tartsuk sürgősen meg a KÉT ülést.
Vidó Attila
HTFSZ Szervezeti alelnök