Tisztelt tagság
A 2017.10.6-7-8.-án került megrendezésre a V4-ek tűzoltóinak soros találkozója Szlovákiában. A szakszervezetet az elnök úr kérésére, Salamon Lajos elnök, Bökő Zoltán általános alelnök, Vidó Attila szervezeti alelnök és Breznai Sándor elnökségi tag képviselte, utóbbi Bognár László területi alelnök helyettesítőjeként, annak megbetegedése miatt. Pénteken érkeztünk a találkozó helyszínére a festői szépségű Plejsy síközpontba.
A napot ismerkedéssel és kötetlen beszélgetéssel töltöttük. Sajnos egy félreértés következtében a lengyel delegáció nem tudott eljönni az értekezletre. Az este folyamán baráti egy beszélgetés keretében szinte minden témát érintettünk, ami a tűzoltókat érdekelheti és érinti.
Második nap elkezdődött az értekezlet hivatalos része. Minden ország képviselője elmondta, hogy országában jelenleg szerinte mik azok a legnagyobb problémák, amelyek megkeserítik a tűzoltók életét és munkáját. Szlovák kollégáink elmondták, hogy jelenpillanatban a legnagyobb probléma a nem megfelelő védőfelszerelések (védőruhák, védőkesztyűk stb.) utánpótlása. Szakadt, rossz állapotú védőruházatban, védőfelszerelésekben kénytelenek kivonulni káresethez. A V4-ek mindenben a szlovák szakszervezet és kollégák mellé áll annak érdekében, hogy minden kolléga megfelelő védőfelszerelésben tudja a feladatát ellátni. A következő prezentációt egy szlovák cég képviselője tartotta, aki új védőruhákat gyárt és forgalmaz. Tájékoztatót tartott az általa tervezett és tesztelt (Franciaországban van kiadva csapatpróbára) védőfelszerelésekről, amik könnyebbek és biztonságosabbak a most rendszeresítetteknél. Ezen ruházatok anyagait meg is tekinthettük.
Cseh kollégáink csak jó dolgokról tudtak beszámolni. Csehországban a ruházattal és a felszerelésekkel kapcsolatban annyit mondtak, hogy a belügyminisztériumban van tűzoltó, tehát szakember beválasztva, aki szakmai szemmel bírálja el a tendereket. Nem javasol semmi olyat, ami nem megfelelő vagy haszontalan.
A mi prezentációkban elhangzott minden olyan tény, ami jelen pillanatban megkeseríti a magyar tűzoltók mindennapjait a katasztrófavédelem „áldásos” ténykedésesének köszönhetően. Nem szeretnélek benneteket azzal untatni, hogy miket soroltunk fel, úgy is tisztában vagytok vele. Csak egy „apró” megjegyzés. A V4-ek országaiban mindenütt alá van rendelve a katasztrófavédelem a tűzoltóságnak!!! Kollégáink még egyszer kifejezték mélységes felháborodásukat, hogy nem támogatta, valamint nem engedélyezte a hősi halott kollégáinkról való megemlékezést a katasztrófavédelmi főigazgató.
Most pedig néhány szót a fizetésekről és egyéb juttatásokról. Mert, hogy ez sem mindegy ám! Sajnos a „béka feneke” alatt vagyunk még mindég. Sajnos, elsőkből, lettünk az utolsók!
Az idei évben két lépcsőben tudtak béremelést kitárgyalni cseh bajtársaink. Kétszer 10 százalék volt ez a béremelés, amit az alapbérükre kaptak. Gondolom, nem kell mondani mit is jelent ez. A veszélyességi pótlékukat is meg tudták emeltetni 6000 cseh koronáról 10000 re. Azt azért kiemelte a cseh kolléga, ha a tagság és a tűzoltó társadalom nem lett volna egységes, semmire nem mentek volna. Közben azért kérdezgettem tőlük, mint aktív tűzoltó, hogy mennyi is a bérük. Engem vettünk példának. Tehát egy sima vonulós tűzoltó, 16 év szolgálati évvel, 43 évesen 40.000 koronát keres, ami átszámítva 450-500 ezer forint. Ne ez azért odab@sz! Aztán kérdeztük őket a nyugdíjakról is. Cseheknél 15 év után 20 százalék nyugdíjra van lehetőség, 30 év után pedig ötven százalék jár. Ezek a százalékok az utolsó havi illetményből vannak számolva. A nyugdíjba vonulás után azonban nincs megkötés, és el lehet menni máshová dolgozni és a nyugdíjkorhatár elérésekor két nyugdíjat vesz fel az ember. A Szlovák kollégáknál 25 év után van lehetőség nyugdíjba vonulni az utolsó fizetés 80 százalékáért!!! Na, ez még inkább odab@sz!!! És itt is lehet tovább dolgozni máshol a második nyugdíjért. Azt elfelejtettem leírni, hogy ez azért lehetséges, mert a tűzoltó évek alatt nem az államnak fizetik a tűzoltók a nyugdíjalapot. vajon nálunk miért nem lehet így? Vagy, hogy is volt!?
Ezek után mi jöttünk. Hát volt egyszer-kétszer kikerekedett szem. A fizetés, a katasztrófavédelem álságos tevékenysége, a rengeteg ellenőrzés, a megaláztatások. Nem is értik ennyi pénzért mi visz minket arra, hogy itt dolgozzunk. Például az egyik cseh kolléga, aki most már az egyik tűzoltóság parancsnoka, 25 év alatt kétszer, nem tévedés kétszer volt ellenőrzés részese. Aztán ezeket a dolgokat veséztük ki egészen estig.
Vasárnapra már csak a közös nyilatkozat aláírása maradt, majd még két órát még beszélgettünk a lehetséges együttműködési megállapodásokról pl. rendezvények, demonstrációk, üdültetési lehetőségekről stb.
Úgy gondolom egy nagyon hasznos és tanulságos konferenciát rendeztek szlovák bajtársaink. Jövőre Csehországban találkozunk!
Vidó Attila
HTFSZ Szervezeti alelnök
V4 Nyilatkozat-Szlovákia 2017
[Best_Wordpress_Gallery id=”32″ gal_title=”Visegrádi 4-ek találkozó 2017″]