Bevezetésként leszögeznénk, hogy sorainkat ténymegállapító és teljesen valósághűen közlő formában kívánjuk az olvasók tudtára adni, ezzel jeleznénk, hogy azok nem légből kapott gondolatok és kitalációk.
Hogyan is lehetnének azok, amikor a legelismertebb hivatásról esik szó, a tűzoltók munkájáról. Pontosabban azokról a problémákról,gondokról, okaikról, melyek a tűzoltókat érik nap, mint nap a szolgálat ellátása során.
A 2012. évet követően az államosítás után az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) lett a tűzoltók felett álló hivatásos szerv.
Akkor kezdődött el az a módszeres, bizarr, megfélemlítésen alapuló diktatórikus irányítás, melyet a tűzoltók, de még a tiszti állomány is egy rendkívül feszült időszaknak ír le. Ettől az időszaktól kezdve sokaknak mindennapossá váltak a laktanyákban a gyomorgörcsös napok, félelemmel telt megbeszélések és ennek a kiváltó oka az OKF viszonyulása a beavatkozói állományhoz volt.
A sorozatos, naponta többszöri ellenőrzések, a szinte szóról szóra történő számonkérések mindennapossá váltak. A Főigazgatóság által létrehozott Mobil Ellenőrzési Osztály az országban számtalan helyen olyan jelleggel tartja meg ellenőrzéseit, melyek a kollégák elmondásaiból minimum egy kivégzés forgatókönyvének is megfelelnének.
Ezek az ellenőrzések elferdítik a valóságot és lassan olyan képet alakítanak ki a tűzoltókban, hogy az ellenőrzési szolgálat puszta jelenléte is leblokkolja a tűzoltók idegeit. A parancsnoki állomány pedig ezek hatását tovább erősíti, lévén az Ő személyük, sem pótolhatatlan, így vállnak a tűzoltókból idő előtt idegileg és persze fizikailag is kikészült emberek. Ezt a tényt sajnos fokozza az is, hogy a jelenlegi beavatkozó állomány – kiknek átlagéletkora 30-40 év – egészségi állapota rövid időn belül fokozatosan romlani fog és fizikai alkalmatlanságuk esetén az utca vár rájuk, hiába próbálják a visszafoglalkoztatottságot előtérbe hozni, ekkora létszámot elhelyezni fizikai képtelenség lesz.
Itt jegyeznénk meg, hogy nem elég az a stressz helyzet, amit bajtársaink éles bevetésekkor élnek meg, tetézzük ezt az ellenőrzések ellenőrzésének ellenőrzésével. Ha valaki hibát akar találni egy ellenőrzés során, akkor így is, úgy is találni fog. Leszögeznénk, hogy nem magával az ellenőrzés tényével van bajunk, hanem ezek számával és azzal a morállal, amiket ezen ellenőrzések során tapasztalunk! Felnőtt, családos embereket aláznak meg társaik előtt! Azokat, akik pár perc múlva, ha kell életük kockáztatásával látják el feladataikat, éles körülmények között, felkészülési idő nélkül! Ellentétben az ellenőrző személyekkel!
Lehetne sokkal emberiebben, javító, oktató szándékkal is végezni ezeket a feladatokat, ha nem a hibakeresés lenne a fő ok! Szintén itt kell megjegyeznünk, hogy a statisztikák szerint a KMSZ végzi a legtöbb ellenőrzést, pedig nekik nem is ez a fő feladatuk. De ha már ott vannak, csinálják, fő a statisztika. Viszont a tények makacs dolgok, érdekes, hogy ez a rendkívül tudatlan és megalázott állomány mégis eloltja a tüzeket, felszámolja a káreseteket.
Megoldást talán csak az jelenthetne erre az összetett problémára, ha végre hagynák, hogy a tűzoltó, tűzoltó legyen, ne pedig egy kötélen rángatott bábú, amit egy hatalom kénye kedve szerint ide-oda dobálhat, közben pedig, a végsőkig követeli meg tőle a helytállást és a kitartást, amiknek bajtársaink eleget is tesznek.
Reméljük, hogy az új Főigazgató, aki végre maga is képzett tűzoltó, figyelembe veszi a beavatkozói állomány által elmondottakat, és ismerve gondjainkat, bajainkat orvosolni fogja ezeket.
A TŰZOLTÓK