2014 augusztus 14.-én 10:00 órakor a Komárom-Esztergom megyei (KEM) Katasztrófavédelmi Igazgatóságon egyeztetést folytattunk a megyében felmerült problémákról, melyen részt vettek a HTFSZ részéről dr. Milla Beatrix ügyvéd, Bökő Zoltán KEM országos választmányi tagja és Antalfi Zsolt alelnök. Az egyeztetésen a KEM Igazgatóság vezetői mellett az Esztergomi HTP vezetői is jelen voltak.
A bevezetőben elmondtuk, hogy Szakszervezetünk álláspontja szerint a helyi problémákat elsősorban helyi szinten kell megoldani, amennyiben ez nem vezet eredményre, Szakszervezetünk a BM OKF felé fordul, annak eredménytelensége esetén a médiát keresi meg.
A megvitatott témákról az Igazgatóság által készített, csatolt feljegyzésben, olvashatók a részletek.
Komárom-Esztergom megyei feljegyzés
A legfontosabb kérdés a túlszolgálat elszámolása volt. Esztergom tekintetében a 150 óra feletti túlórákat kezelő intézkedésekre voltunk kíváncsiak. Az Igazgatóság azt a választ adta, hogy az ügy vizsgálat alatt áll, amennyiben ellentételezés szükséges, úgy az a hatályos jogszabályok alapján rendezésre kerül. Szakszervezetünk a folyamatokról tájékoztatást kért. Javaslatot tettünk az Igazgatóság és Szakszervezetünk közötti kommunikáció javítására és együttműködésünket ajánlottuk fel ebben a tárgykörben is. Megegyeztünk abban, hogy az eddigi munkakapcsolatot szorosabbra fűzzük és konstruktívabban fogunk együtt dolgozni a továbbiakban a tűzoltók érdekeit szem előtt tartva. Örömmel konstatáltuk, hogy a magasabb beosztásokat ellátók megbízási díjait ebben a megyében kiegyenlítik, tehát náluk nem fordulnak elő ellentételezés nélküli megbízások.
A megyei egyeztetést követően a Tatabányai HTP-n tartottunk tájékoztatást a szakszervezeti tagok részére, ahol a kollégákat foglalkoztató kérdésekre adtunk választ.
Délután Esztergomban folytattuk a tájékoztatónkat, ahol a jelenlévőknek beszámoltunk a délelőtti Megyei Igazgatóságon történt egyeztetés részleteiről. A fórum késő délutánig tartott. A fogadtatás nagyon baráti volt, a kollégák lelkesen kérdeztek, kihasználták a lehetőséget, hogy helyben jussanak értékes információkhoz.
Antalfi Zsolt Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének Alelnöke