Béremelés ide vagy oda, az már biztos, hogy szeptember elején kevesebb bért visznek haza az alapfeladatot ellátó tűzoltók. Sajnos a hír igaz, a vezetői ígéret ellenére miszerint a pótlékok nem tűnnek el, mi mégis találtunk egy pótlékot, melynek egyik hónapról a másikra nyoma veszett. Mivel a 30%-os béremelés az általunk készített nem reprezentatív kérdőívek összesítéséből is csak 8,2%-ban valósult meg. Nem kis felháborodást váltott ki, hogy tovább csökkent az alapfeladatokat ellátó tűzoltók bére.
Most lássuk a csökkenés okát, melyet a jobb megértés érdekében konkrét bérpapíron mutatunk be. Az egyszerűség kedvéért ugyanazon 21 éve szolgálatot teljesítő tűzoltó 2015. évi júliusi és augusztusi bérpapírjait fogjuk összehasonlítani.
A júliusi bérpapíron pirossal jelöltük a dátumot, valamint a bruttó bért, illetve kékkel az esetszámot, hogy a kolléga mennyi órára kapott délutáni és éjszakai pótlékot. A zölddel jelölt délutáni pótléknak is van jelentősége, de mindenkinek világos(zöld) lesz ha megszemléli az augusztusi bérpapírt:
A piros színnel továbbra is a dátumot, valamint a bruttó bért jelöltük. A kék színnel jelölt esetszámból pedig az is kiderül, hogy több szolgálatot teljesített a kollega. A zöld színnel jelöltük volna a délutáni pótlékot, ami sajnos időközben szőrén szálán eltűnt. Így fordulhat elő minden vonulós tűzoltónál, hogy több ezer forinttal kevesebb bért visz haza augusztus hónaptól. Tekintve, hogy mindössze egy hónappal ezelőtt történt meg a „nagy” béremelés, nagyon rossz üzenetet hordoz ez az ígéret ellenére történt pótlékelvonás a tűzoltó társadalom számára. Nyilván a törvényi változások miatt a délutáni póték eltűnésére lehetett számítani. Így ha el is fogadnánk, hogy megvalósult a 30%-os béremelés, mindjárt hozzá is kellene tennünk, hogy az alapfeladatot ellátó tűzoltók körében mindez csupán egy hónapig tartott. Lassan félve meri minden tűzoltó kinyitni a bérpapírt tartalmazó borítékot, nehogy további csökkenés lapuljon „észrevétlenül” a sorok között.
Persze vitathatatlan tény, hogy nem mindenki dolgozik váltásos munkarendben a tűzoltóságon, így a bérben történt negatív változás sem érintett mindenkit. A mi feladatunk azonban felhívni a figyelmet azokra az anomáliákra amik visszásan hatnak egyes kollégák részére.
Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete