Az utóbbi hetekben több, jégkár sújtotta Somogy és Baranya megyei településen is elkelt a tűzoltó segítség.
A leggyakrabban feltett kérdés:
- De hol a HUNOR?
Magyarországon két nemzetközileg minősített mentőszervezet van a hivatásos HUNOR és az önkéntes HUSZÁR, amit a biztonság iránt növekvő lakossági igény indokolt létrehozni több száz millió forint ráfordításból. A marketing jó volt, de azután semmi.
2012 óta több alkalommal lett volna számos lehetőség bevetésre, ahogy a szomszédos országok csapatai tették, fel is merült a kérdés:
- Miért nem ment a hazai mentőcsapat?
Az egyetlen magyarázat, hogy a káresemények túl messze voltak és nem volt magyar érintett.
Még azt is meg lehet magyarázni, hogy a csehországi tornádó által okozott károk felszámolására nem kértek segítséget a cseh kollégák és gondolom ugyanez a helyzet a belgiumi, németországi helyzettel is.
Azt azonban, hogy országhatáron belül sem küld a katasztrófavédelem szervezetten segítséget egy hosszan tartó és több száz épületet érintő viharkár felszámolásához, nem magyarázható, csak a szakértelem és kompetencia hiányával, ami az államosítás óta jellemzi ezt a szervezetet.
Még az is elképzelhető, hogy csak papíron létező mentőcsapatról van szó és a valóságban már leszereltek, vagy kiléptek azok a hivatásos tűzoltók, akik a valós munkát végezték.
HTFSZ elnökség