Köszöntöm a Tisztelt Olvasókat. Tűzoltó vagyok. Több éve már. Azon rendvédelmi dolgozók közül az egyik, akik a haza, az állampolgárok és anyagi javaik védelmére tettem fel saját életemet. Önök elé tárnám az igazságot, a valóságot, egyenesen érthetően. Ennél hihetőbben nem értesülhet senki sem arról, hogy ugyan mi is történhet ebben az országban, a rendvédelemben, ha nap, mint nap több rendőr, tűzoltó szerel le a testülettől.
A jelenlegi kormányzat az utóbbi időben meglehetősen sokat emlegeti azt a gondolatot, hogy Európa legbiztonságosabb országa a miénk. A tények ismeretében talán el is hihetjük ezt az állítást, hisz nem történtek olyan mértékű terrorcselekmények, mint a környező országokban. Azonban ez a tény nem minden. Önök szerint mi az, ami a legdrágább felajánlás egy ember részéről? Segítek: Az élete. Mi rendvédelmi dolgozók ezt adjuk és cserébe csak megfelelő anyagi és emberi megbecsülést kértünk, de Kormányunk nem ezen az állásponton van. Ne higgyék azt, hogy azért mert látnak az utcán egy párban sétáló rendőrpárt vagy naponta többször is egy rendőrautót, vagy száguldó tűzoltóautókat, rend van és biztonságban vannak. Arról van szó sajnos, hogy ma egy hivatásos rendvédelmi dolgozó havi keresete alatta van jóval annak, amit róla hisznek. A munkaidő 24 óra, amit 48 óra szabadidő követ. De ne higgyék, hogy az szabadidő! Plusz munka. Másod vagy harmad állás. A megélhetésért. Ami viszont azt eredményezi, hogy a szolgálati helyen fáradt, kimerült kollégáknak kell teljesíteni a mindennapi követelményeket. Kivallóan! Igen. Azon vagyunk. Viszont szeretnénk felnevelni a gyerekeinket, látni, ahogy elkezdik a nagybetűs életet, itthon Magyarországon. Élni idehaza, látni az ország gyönyörű tájait. Talán kissé szürreálisan hangozhatnak e gondolatok és álomszerűek. Sajnos sok kollégánál ez a valóság. Másról nem szól az élete sokunknak csak a véget nem érő több helyen eltöltött munkáról. Félre ne értsék szavaimat, nem az a negatív bennünket érintően hogy dolgoznunk kell, hanem az hogy legnagyobb kincs, az emberi élet felajánlásáért cserébe nem kapunk megbecsülést az államtól. Hogy ez mit jelentene? Olyan bérezést mely nem kényszeríti arra a munkavállalót, hogy a számára biztosított szabadidőt is munkával töltse, hogy megpróbálja magát ebben a rohanó világban kissé regenerálni, hogy abban a 24 órában tényleg ott legyen agyban és testben egyaránt. Mert a szolgálati törvénynek és a szigorú szabályzóknak „köszönhetően” a kollégák az állam részéről nem számíthatnak megbecsülésre. Szavaimat lehet vitatni és eltusolni, csak egyet nem lehet: valótlannak tartani. Ami pedig a kiutat jelenti sokunknak az a leszerelés és a pálya elhagyása. Nehéz szívvel vagy könnyedén, de a jobb boldogulás érdekében. Értehetetlen számomra és több száz kollégám számára ez a bánásmód, de nem ad sok választást a rendszer. Ezzel az életvitellel rövid lesz a rendvédelmi pályánk.
Egy kérdésem lenne azonban zárszóként, hogyan lehet rendet tartani egy biztonságosnak mondott országban rendvédelmi dolgozók nélkül?
Egy elkeseredett Tűzoltó!
