Tisztelt Kollégák!
2018.09.05-08. között került megrendezésre a Cseh Köztársaság Tűzoltóságának Brno melletti központi kiképző bázisán (még kettő kisebb is van) a V4 Tűzoltó Szakszervezeteinek ez évi találkozója. A HTFSZ-t Salamon Lajos elnök, Andics Gábor, Bognár László és Vidó Attila alelnökök képviselték.
Késő délután érkeztünk meg. A szállás elfoglalása után Jiří Jílek és Petr Jahelka Dis. a Cseh Tűzoltó Szakszervezet (OSH) alelnökei köszöntötték a delegációkat, mivel Zdeněk Jindřich elnök épp egy fontos tárgyaláson vett részt a Belügyminisztériumban. A közös vacsora után, késő estig beszélgettünk a tűzoltókat érintő dolgokról.
Második nap délelőtt Zdeněk Jindřich elnök (1. kép) köszöntötte a jelenlévő szakszervezeti vezetőket és sajnálatát fejezte ki, hogy a lengyel kollégák nem tudtak eljönni erre a fontos találkozóra. A delegációk beszámoltak az elmúlt egy év történéseiről és hogy mi várható ez évben fizetések, fejlesztések és egyéb a tűzoltókat érintő dolgokban. Ezeken kívül beszélgettünk még az elérendő legfontosabb célokról is.
A cseh Bajtársaink a fizetések emelését akarják elérni első sorban, de kérik a munkaidő csökkentését is. Úgy néz ki, hogy sikerrel zárultak tárgyalásaik a Cseh Tűzoltó és Mentőtestület vezetőivel. 2019-ben 8%-os béremelés lesz a tűzoltóknál, ebből 6% a vonulós állomány veszélyességi pótléka.
Szlovák Bajtársaink szintén a bérek emeléséért harcolnak elsősorban, valamint az egyéni védőfelszerelések javításáért. A tavalyi találkozón megfogalmazott kéréseiknek azért volt némi hatása. Javult az elhasználódott felszerelések cseréje, pótlása.
Mi elmondtuk, hogy a béremelésen kívül a legfontosabb célunk, a szolgálati nyugdíj visszaállítása. Ezen kívül (mint már évek óta) beszéltünk a katasztrófavédelem és a Tűoltók között feszülő ellentétekről, problémákról. Minden évbe elhűlve hallgatják az elképesztőbbnél-elképesztőbb történeteket. Nem értik, hogy lehet az, hogy a Tűzoltók a katasztrófavédelem alatt dolgoznak és nem fordítva. Cseh országban és Szlovákiában is a tűzoltóság alá vannak beosztva a katasztrófavédők és a létszámuk is elenyésző főleg a mienkhez képest.
Természetesen most is a fizetések és egyéb juttatások mértéke volt a fő téma. Nem akarlak benneteket túlzottan felizgatni, de sajnos fényévekkel előttünk járnak. Cseh országban és Szlovákiában is van szolgálati nyugdíj. Most 25 év szolgálat után lehet menni, de aki régebben szerelt fel, amikor még az volt a szabály, hogy 15 év után lehetett elmenni, arra még most is ez vonatkozik! Nem alkottak visszamenőlegesen is hatályos törvényt, ahogy nálunk! A szolgálati nyugdíj nem a nyugdíjkasszát terheli, mivel azt a Belügyminisztérium fizeti.
Nézzünk egy konkrét példát. Szlovák Barátunk R. Gyuri ez év végén lesz 50 éves és 28 év szolgálati viszonnyal rendelkezik, szolgálatparancsnoki beosztásban dolgozik. A szolgálati nyugdíja kb. 1000 euró lesz és kap közel 5 millió forintnak megfelelő eurós végkielégítést is!!!
A cseh fizetések kb. 30%-kal magasabbak a mieinknél. Nézzünk itt is egy konkrét példát. Nálunk egy beosztott tűzoltó 20 év szolgálati viszonnyal kb. 180-190 ezer Ft-ot visz haza nettóban. Ezzel szemben egy hasonló beosztású és szolgálati viszonnyal rendelkező Cseh Kolléga 300 ezer Ft-nak megfelelő koronát keres, miközben a fogyasztói árak és a megélhetés megegyezik az miénkkel!!
És még egy szintén cseh példa a végére. Egy Kolléga most ment nyugdíjba, mivel beteg lett. 25 év szolgálat után, 22 ezer korona a nyugdíja, forintban kb. 300 ezer Ft!!!
Összegzésül néhány gondolat. A fizetések jóval előttünk járnak. A szolgálati nyugdíj úgy van kitalálva, hogy érdemes legyen 50-55 éves korig szolgálni, de ha valami közbe jön, akkor el lehessen hamarabb is menni. Ezen kívül, nyugdíjba vonulás után, aki akar, és még tud is dolgozni, az megteheti. Természetesen kapja a szolgálati nyugdíját tovább és, ha eléri az öregségi nyugdíj korhatárt, akkor a ledolgozott civil évek után is kap nyugdíjat (két nyugdíj).
Végezetül megállapíthatjuk, hogy amíg 10-12 évvel ezelőtt Ők „irigyelték” a Mi fizetéseinket és munkakörülményeinket, addig most Mi szeretnénk legalább hasonló béreket és munkakörülményeket.
Ebéd után folytattuk a konferenciát. Először Ing. Radka Sokolová a ČMKOS szakszervezeti szövetség alelnökasszonya (2. kép) tartotta meg nagyon érdekes prezentációját a cseh munkavállalók jelenlegi helyzetéről, elérendő céljaikról valamint az egész társadalmat érintő aktuális problémákról. Megtisztelte a delegációkat Bell Slavomír tü. tábornok Úr (3. kép) a Cseh Tűzoltóság Gazdasági igazgatója, Vavera františek tü. (4. kép) ezredes Úr a Személyi Osztály igazgatója és Oujestsky Martin tü. ezredes Úr (5. kép) a brnói kiképzőközpont igazgatója. Egy csendes megjegyzés! Az elmúlt közel két évben, sűrűbben találkozom a cseh, lengyel és szlovák tűzoltóságok vezetőivel, mint a mieinkkel. Ja, ők tűzoltók, akik tárgyalnak a Tűzoltókkal és jó érzik magukat közöttük.
A tábornok Úr egy érdekes előadást tartott a tűzoltóságok gazdasági helyzetéről és az eszközbeszerzésekről. Elmondta, hogy folyamatban van az új gyakorló, díszegyenruha és kiegészítők beszerzése, amit megelőzött egy valós csapatpróba is. Maximálisan figyelembe veszik a kollégáktól beérkezett véleményeket a beszerzésnél. Ezt az infót az este folyamán azért lecsekkoltam. Megkérdeztem az épp kiképzésen, a helyszínen tartózkodó kollégáktól, hogy így van e? „Igen így van”, volt a válasz.
Vavera ezredes Úr az elkövetkező évek fejlesztéseiről tartott egy képekkel is illusztrált nagyon érdekes prezentációt. Elmondta, hogy EU-s pénzek bevonásával tovább kívánják fejleszteni, mind a tűzoltóságokat, mind az összes kiképzőbázist. Nagyon szép és komoly projektek fognak elindulni hamarosan.
Oujestsky Martin tü. ezredes Úr szóban bemutatta a kiképzőközpont működését és tájékoztatott, hogy a következő napon lehetőségünk lesz a megtekinteni minden részét és személyesen is megismerni a központban folyó kiképzéseket és továbbképzéseket.
Egy nagyon tartalmas és hasznos nap után, este egy fórummal zártuk a napot.
Másnap reggel, a megbeszélteknek megfelelően találkoztunk Petr Kupka tü. őrnagy Úrral, aki a kiképzési osztály vezetője. Előzetesen elmondta, hogy a bázison tartják az új felszerelők kiképzését, valamint a készenléti és vezetői állomány továbbképzéseit, vizsgáit. Nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati kiképzésekre, mivel csak így lehet jól felkészíteni a kollégákat a mindennapi beavatkozásokra. „ Könyvből nem lehet megtanulni tüzet oltani”.
Helyettese vezetett minket végig a kiképzőbázison. Az itt tartózkodó kollégák két épületben, egy ágyas, televízióval, hűtővel felszerelt szobákban vannak elhelyezve (3 csillagos hotel színvonal). Két szobához van egy közös vizesblokk. Az egész intézmény területén elérhető internet hozzáférés van biztosítva. Az étkezés egy szép és tiszta központi étkezdében biztosított. Több helyen van elhelyezve ital, kávé és étel automata.
Ezután megtekintettük a különböző kiképző helyeket, helységeket. Elsőnek a nálunk is ismert, térbeli tájékozódás fejlesztésére szolgáló helységet néztük meg (6. kép). A következő helyen a légzőkészülékek karbantartását, tisztítását és ellenőrzését, valamint a speciális védőruhák tisztítását és ellenőrzését oktatják. Az udvaron található több sportpálya (foci, röplabda, tenisz stb.) Külön a tűzoltósport gyakorlására egy rekortán pálya áll rendelkezésre. A mászó ház úgy van kialakítva belülről, ahogy egy sztenderd bérház belső tere. Érdemes még megemlíteni, hogy az első szint magasságában egy biztonsági háló van kifeszítve (7. kép), hogy ha a biztosítás ellenére mégis valaki kizuhanna az emeletről, akkor is megúszhassa komolyabb sérülés nélkül. Nagyon okos és hasznos dolog! Megtekintettük az épület tüzek szimulálásra alkalmas házat (8. kép). Ez egy egyemeletes plusz pince és garázsból álló fém épület. A különböző berendezési tárgyak is fémből vannak (9. kép). A központi irányítóból tuják szabályozni, hogy hol és mikor gyulladjanak meg a tüzek az épületben, amit PB gázzal táplált gázégők biztosítanak. Itt megérezhetik a kollégák azt a hőhatást, amire egy lakóház tűznél számíthatnak. Valamint gyakorolhatják a tájékozódást is az épületben, mert a fém ablakok bezárhatók. Található még az épület mellett több fém konténer is, ahol szerves anyagokkal idéznek elő szimulált tüzeket (10. kép). A következő helyszínen, minden fajta jármű található (autó, busz, motorkerékpár, teherautó, sőt még vasúti tartálykocsi is). Ezeken is gyakorolják a tűzoltást, valamint a feszítő-vágó berendezések használatát. Külön hely van kialakítva a láncfűrésszel történő favágások begyakorlására. Ezen helyszín mellett található egy olyan kiképző hely, ahol gyűrűs kutak és egyéb földalatti helységek vannak. Itt a kútból és mélyből mentést lehet elsajátítani. Természetesen rendelkezik a bázis egy gyönyörű sportcsarnokkal is. A sportcsarnokon belül konditerem és egy mászó fal (11. kép) is ki van alakítva. A mászó fal a szórakozáson kívül arra is szolgál, hogy itt gyakorolnak a speciális hegyi mentésre kiképzett tűzoltók. A csarnok egy elkülönített részében a búvárszolgálat és a speciális hegyi folyókon és patakokon mentést végző kollégák felszerelései vannak elhelyezve. Elmondták, hogy ezek az egységek speciális kiképzést kapnak pl. raftingolni is megtanulnak. A következő helyszín, ami megnéztünk, szintén egy speciális szolgálat képzésére szolgál. Lehet jelentkezni bármelyik tűzoltónak, hogy elvégezze a mentőápolói, ill. mentőtiszti kiképzést. Itt oktatják őket. Megtekintettük ezek után a szertárakat (12. kép), ahol a Cseh tűzoltóságnál rendszeresített összes fecskendő, magasból mentő, műszaki mentő stb. megtalálható. Ezekre is itt lehet képesítést szerezni. Végül a parancsnoki, irányítói állomány képzésére szolgáló termet néztük meg (13. kép). Vettek egy 500 ezer eurós szimulátor programot, aminek segítségével folyik az oktatás. Minden féle tűz és káresetet, valamint természeti katasztrófát tudnak vele szimulálni. Nagyon komoly!
Még valami! Az udvaron éppen folyt a tűzoltótanulók egyik csoportjának a képzése, akik a különböző kötéseket gyakorolták (14. kép). Nagyon jó volt a hangulat közöttük. Nem volt semmilyen katonáskodás, felesleges tűzoltókhoz nem illő viselkedés, olyan tűzoltósan csinálták. Az oktatóval jókedvűen végezték a feladatokat. Ja, majd elfelejtettem! Itt tűzoltók oktatják a tűzoltókat!
És még valami. Nincs lőtér a kiképzőbázison -J
Gyorsan eltelt a délelőtt. Megköszöntük vendéglátónknak, hogy megismerhettük az a csodálatos intézményt (15. kép).
Ebéd után, a delegációk elfogadták és aláírták azt a közös nyilatkozatot, amiben megfogalmazásra kerültek a jövőben elérendő célok (16. kép). A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének delegációja az alábbi nyilatkozatott tette a jövőben elérendő célok érdekében:
„3. A V 4-ek tűzoltói elfogadhatatlannak tartják, hogy Magyarországon 2012-ben eltörölték a szolgálati nyugdíjat a rendvédelmi szférában. Kérik a Magyar Kormányt, hogy a korábbi formájába (1996. évi XLIII törvény), vagy egyéb a tűzoltók számára elfogadható módon rendezze ez a nagyon fontos kérdést. Példaként tekinthetnek a Cseh, Szlovák és Lengyel szolgálati nyugdíjrendszerre.
Ezzel az intézkedéssel ismét vonzóbbá lehetne tenni a tűzoltói hivatást.” (17. kép)
Délután a kiképzőbázis buszával – mert, hogy nekik ez is van, pontosabban minden megyének van saját busza, ami a kollégák elkérhetnek családi, baráti kirándulásokra történő utazáshoz is – elmentünk Brno belvárosát megnézni. Nagyon szép város!
A vacsora elfogyasztása után, ismét jó sokáig beszélgettünk még barátainkkal.
Szombaton a közösen elfogyasztott reggeli után, megköszöntük vendéglátóinknak ezt a tartalmas és hasznos néhány napot, majd indultunk haza.
Végezetűé néhány gondolat.
Megállapítható, hogy cseh és szlovák Bajtársaink sokkal jobban keresnek, jobbak a munkakörülményeik, tőlük nem vették el a szolgálati nyugdíjat, őket nem a katasztrófavédők irányítják, hanem fordítva.
Tehát náluk jó Tűzoltónak lenni!
Vidó Attila
HTFSZ Szervezeti alelnök
[Best_Wordpress_Gallery id=”45″ gal_title=”Visegrádi négyek (V4) tűzoltó szakszervezeteinek találkozója 2018″]