A közelmúltban egyik szakszervezeti tagunk ellen indított fegyelmi eljárás megszüntetésre került, mely eljárás során az eljárás alávontat az illetékes ügyvéd képviselte. A különböző eljárások során a tag kérésére szakszervezetünk biztosítja a jogi képviseletet, mellyel az un: „fegyverek egyenlősége” elv kerül előtérbe, azaz a jogi képviselet során kidomborodik az eljárás alávont eljárási jogainak előtérbe kerülése, valamint az anyagi jog helyes értelmezésnek az esélye nagyobb, mivel a jogi képviselők szakszerű eljárási indítványai, észrevételei segítik a procedúrát mindenki számára megnyugtatóan lebonyolítani. Ekként történt a következőekben röviden felvázolt esetben is melynek alanya szolgálatparancsnok volt, aki a saját szolgálati csoportján belül engedélyezte a beosztott tűzoltók által kért szabadnap cserét, amelynek ténye nem tisztázott módon nem került rögzítésre az elektronikus szolgálati naplóba és ebből bonyodalom származott illetve egy fegyelmi eljárás. Az eljárás során beszerzett bizonyítékok láncolata, azok értékelése egyenként és összességében azon meggyőződésre sarkalta az állomány illetékes parancsnokot, hogy az eljárást meg kell szüntetni az új Hszt. vonatkozó szakasza alapján. Célunk minden ilyen és hasonló estben az, hogy tagunknak illetve azt aki segítségért folyamodik, hozzánk az eljárás során az Alaptörvényben valamint az egyéb törvényekben és jogszabályokban rögzített jogainak védelme érdekében az általunk biztosított képviselettel segítsük jogainak maradéktalan érvényesítésében.
Tisztelettel: dr. Darányi József