Tisztelt Tagság!
Az elmúlt időszak vonatkozásában az alábbi jogi esetet kívánom veletek megosztani. Tagunk, így ügyfelem ellen a Btk. 235§.-nak (1) bekezdésébe ütköző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntető eljárás az alábbi tényállás alapján. Ügyfelem II. fokozatú kiemelt riasztást kapott lakástűzhöz. A vonulást megkezdte, mely során megkülönböztető fény- és hangjelzést használt. A kereszteződést a kapott tilos jelzésre figyelemmel folyamatos lassítással közelítette meg, azonban még így sem tudta elkerülni egy személyautóval történő ütközést, mely során a személygépjármű vezetője 8 napon túl gyógyuló, ténylegesen 4 hónap gyógytartamú medencecsonttörést szenvedett, járóképességét visszaszerezte.
A befejezett eljárás eredményeként az eljárást ügyfelemmel szemben büntethetőséget megszüntető okból megszűntetésre került, figyelemmel arra, hogy a közvetítői eljárásra utalás feltételei fennálltak és teljesültek. Így ügyfelem büntetlen előéletű maradt és felelőssége sem került megállapításra az eljárás végén.
A fentiekben is ismertetettekre tekintettel kérem, hogy ha a jövőben bármilyen problémátok van forduljatok hozzánk bizalommal, hogy legjobb tudásunk szerint képviselhessük érdekeiteket.
Budapest, 2016. május 31.
Tisztelettel: dr. Takács Eszter