2016 március 29.-én megtartotta a HTFSZ újonnan megválasztott elnöksége első ülését, amely egyben alakuló ülés is volt.
Az első dolog a jogi képviselet megvitatása volt. Sok pozitív és negatív dolog hangzott el, de abban mindenki egyet értett, hogy a kollégák jogi képviseletére nagyon oda kell figyelni és azt a lehető legmagasabb szinten kell kezelni. Alapszabályunk értelmében a jogi ügyekkel, jogászokkal való kapcsolattartással az ügyek koordinációval Vidó Attila szervezeti alelnök lett megbízva.
A következő napirendi pont a volt OV tagok további lehetséges szerepvállalása a szakszervezet életében. Salamon Lajos elnök úr Vidó Attilával együttesen vállalták, hogy felveszik a kapcsolatot a valamikori országos választmányban dolgozó választmányi tagokkal és megbeszélik a további közös munka lehetséges feltételeit.
Megvitattuk a rendkívüli küldöttértekezlet lehetséges időpontjait. Az elnökség végül úgy döntött, hogy a következő ülés keretén belül lepontosítja a dátumot és a lehetséges napirendi pontokat.
Farkas Marianna gazdasági alelnök asszonytól kérte az elnökség, hogy készítse el április 20.-ig a belső gazdasági szabályzókat az új alapszabály iránymutatásainak és szabályainak megfelelően. Délután kettő órára megérkezett az irodára dr. Tollár Tibor tű.vezérőrnagy mb. főigazgató úr.
Salamon Lajos elnök úr köszöntő szavai után az elnökség egyenként bemutatkozott a főigazgató úrnak. Meghallgattuk tábornok úr tájékoztatóját az OKF jelenlegi szervezeti helyzetről, lehetséges jövőképről, együttműködésünk lehetőségeiről. Módunkba állt főigazgató úrtól kérdezni szakmai és humán kérdésekről. Volt, amiben tudott számunkra megnyugtató választ adni, néhány dologban viszont majd az idő meghozza, vagy nem a várt eredményt. Ilyen például a megszüntetett vagy megszüntetésre váró szerekkel kapcsolatos anomáliák kérdése. Főigazgató úr távozásakor eredményes és jó munkát kívánt elnökségünknek.
Következő napirendi pontunk volt a tagsággal rendelkező megyék területi felosztása az elnökség tagok között. Közzé teszünk egy nevesített listát, amin megtekinthetitek. Megkérnék, minden tagot nézze meg és érdeklődjön a területi képviselője után, hogy problémás ügyeivel azonnal kapcsolatba tudjon kerülni az őt képviselő elnökségi taggal. Természetesen fordulhattok bizalommal bárkihez az elnökségen belül.
Beszéltünk még egy mindenkit érintő lehetséges szolgálati panasz elindításáról, amely a 30/2015 BM Rendelet kapcsán a katasztrófavédelemnél rendszeresített ügyeleti szolgálati idővel kapcsolatos. Ezzel azonban nem nagyon jutottunk előre, mert még meg kell várnunk jogászaink együttes állásfoglalását.
Az elnökség a területi felosztást a következő felosztásban határozza meg. Budapest, Pest megye, Vári Tamás. Nógrád; Borsod Abaúj Zemplén; Heves megye Deák Péter. Hajdú Bihar; Szabolcs Szatmár Bereg megye Antalfi Zsolt.
Győr-Moson Sopron megye; Mikó Tamás. Komárom Esztergom megye; Bökő Zoltán. Vas megye; Bognár László. Fejér megye; Takács József. Tolna megye; Várai Tamás. Baranya megye; Andics Gábor. Somogy megye; Várai Tamás, Andics Gábor. Jásznagykun-Szolnok megye; Bács-Kiskun megye; Lengyel András. Békés; Csongrád megye Vidó Atilla. Zala megye; Salamon Lajos. Veszprém megye; Bognár László Takács József.
Budapest, 2016. március 29.
Üdvözlettel: Bökő Zoltán Általános Alelnök