A Tűzoltókért Alapítvány vett részt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) Falugondnoki Program pályázatán.
Céljuk egy mikrobusz beszerzése volt, mellyel meg szerették volna könnyíteni azon tűzoltó egyesületek, szervezetek életét, akik nem rendelkeznek ilyen eszközzel.
Sokszor halottuk, hogy egy-egy egyesület/szervezet azért nem jutott el egy adott rendezvényre (pl.: versenyre), mert nem volt ehhez szükséges gépjármű mellyel utazhattak volna. Most adott a lehetőség, melyet bármikor igénybe lehet majd venni az Alapítványtól. A használatba vétel feltételei most vannak kidolgozás alatt. Reményeink szerint 2016. januártól tudjuk majd biztosítani az igényjogosultak számára ezt az új támogatási formát – monda el nekünk Hócza György az alapítvány elnöke.
Az átvétel 2015. november 04.-én történt az Opel győri telephelyén. A mikrobuszt Hócza György az alapítvány elnöke és Molnár Gábor alelnök vették át.
Gratulálunk a Tűzoltókért Alapítvány vezetőségének a sikeres pályázathoz és reméljük, hogy a mikrobusz „bérlését” sokan fogják tudni majd igénybe venni.
Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete