Óriási várakozás előzte meg a Belügyminisztérium alá tartozó szerveknél beharangozott életpályamodell nyári bevezetését, az augusztusi és szeptemberi bérpapírokat látva azonban egyre többen panaszkodnak: nem azt kapták, amit megígértek nekik. A tárca szerint minden rendben van, az érintettek átlagosan 26 százalékkal többet visznek haza, mint korábban. A szakszervezetek viszont azt állítják: vannak, akiknél ez a valóságban csak néhány ezer forint többletet jelent, és a pótlékok zömének megszüntetése is nagy igazságtalanságokat eredményezett a rendszerben.
Csalódott tűzoltók
Hasonló kritikával illette az életpályamodellt Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke is. Az érdek-képviseleti vezető lapunk kérdésére elmondta: a tárgyalások kezdetétől fogva folyamatosan puhult a kormány ajánlata. – Természetesen csalódottak vagyunk, mert nem azt kaptuk, amit reméltünk – fogalmazott, majd hozzátette: nem akarnak telhetetlennek tűnni, ugyanakkor mindenkinek figyelembe kell vennie, hogy olyan emberek jövedelmeiről megy az alkudozás, akik nap mint nap az életüket kockáztatják másokért.
Salamon Lajos kiemelte: az elmúlt tíz évben nem nőtt érdemben a tűzoltók fizetése, így az átlagos harmincszázalékos emelés, ha figyelembe vesszük az inflációt, valójában alig jelenthet többet egy-két százaléknál. Érthető azonban, hogy sokan még ennek is örülnek, mert legalább kaptak valamit, mindazonáltal a szakszervezet elnöke némileg képmutatónak tartotta a minisztériumi sikerpropagandát.
– Azt mondták, túl sokféle pótlék van a bérezési rendszerben, ezért ezeket beépítik az illetményekbe. A gyakorlatban mindez azt jelentette, hogy az embereket besorolták az új fizetési kategóriák valamelyikébe, s nem sokkal később ennek alapján megállapították azt is, kinek hány százalékos emelés jár – magyarázta Salamon. Szavaiból azonban kitűnt: a rendszer csak leírva tűnik egyszerűnek és logikusnak.
Veszélyességi pótlék az irodistáknak
A szakszervezet szerint számos pótlék például – az ígéretekkel ellentétben – nyomtalanul eltűnt, vagyis egyes tűzoltók most kevesebbet kapnak annál, mint amennyi a besorolás előtti keresményük alapján járna nekik. A veszélyességi pótlékot ugyanakkor, amit eddig csak a „terepen” szolgálók kaptak, az irodisták, a „nyolcórázó” állomány pénzébe is beépítették.
A számos pótlék mellett kiegészítések is eltűntek, mint például az egykulcsos adó bevezetésekor megítélt kompenzáció. Ezt azok kapták, akik nem érték el a bruttó 210 ezer forintos keresethatárt. – Mivel a mostani emeléssel sok kolléga bruttó bére elérte az előbb említett szintet, innentől már nem kapja a kiegészítést, tehát ha valakinek volt mondjuk 15 ezer forintos kiegészítése, azt nem építették be a fizetésébe, így ő a délutános pótlék elvesztésével együtt már több mint 20 ezer forint mínuszban van! – mutatott rá a szakszervezet elnöke.
Salamon Lajos hangsúlyozta: a tárgyalások nem értek véget, szeretnék elérni a rendszer hibáinak kiküszöbölését, valamint a korkedvezményes nyugdíj eltörlése miatt beígért kompenzáció mielőbbi bevezetését.
– A kormány jelenlegi álláspontja szerint 2019-től az állomány minden tagja egy virtuális számlára kapja a kompenzáció összegét. Ezt a pénzt akkor veheti fel, amikor elhagyja a szakmát. Feltéve persze, hogy nem önhibájából bocsátják el – mondta a szakszervezet elnöke. Az érdekvédő azonban túl távolinak tartotta az időpontot, s mint mondta: „garanciára van szükségük, hogy tényleg mindenki hozzájut a pénzéhez, mivel ez a megoldás kísértetiesen hasonlít a magán-nyugdíjpénztári rendszerhez, annál pedig láttuk: egyetlen tollvonással államosítani lehet.”
Végül az új szolgálati törvény kapcsán Salamon Lajos rámutatott: valakinek a rendfokozata korábban utalt az illető pályán eltöltött idejére, tapasztalatára. Ezt most sikerült jól megkavarni. Többen négy rendfokozatot ugrottak, előfordul, hogy a frissen felszereltek magasabb rendfokozattal indítanak a beosztásuk miatt, míg a hosszú évek óta szolgáló kollégájuk elvesztette, és csak címzetes megjelöléssel használhatja a korábbi rangját.